A gyakorlás folyamán a mozgásunk a tér, az idő és a dinamika törvényszerűségei szerint rendeződik. Fejlettebb az a mozgás, amelyben a szerkezeti összetevők a funkciónak megfelelően optimális arányban vannak jelen.

Szinkronizációnak nevezzük a fizikális, mentális és érzelmi működésünk összehangolására irányuló igyekezetünket. A három "test" szinkronja az élet minden színterén hatékonyságot biztosít gyakorlója számára.

Megfelelő felkészültség esetén a három területen egyszerre dolgozunk. Ennek hiányában pedagógiai lépéseket alkalmazva az edzésünknek és egyéni felkészültségünknek megfelelően részfeladatokat fogalmazhatunk meg. Tehát ha nehézséget jelent (és kezdetben mindig azt eredményez) tudatosan fejleszteni magunkat egyszerre a három területen akkor a gyakorló számára aktuális feladatként a legnagyobb fejlődési lehetőséget biztosító feladatot választjuk.

Mivel a részek is összhangban működnek a legjobban, a kisebb egységek esetében is a szinkronizációt követjük. Testünkre fizikai törvények hatnak, így megfigyeljük és elemezzük ezeket a tényezőket. Ha például a mozgás szerkezetét alkotó elemek közül a téri összetevőt választottuk, akkor láthatjuk, hogy ezt a területet is további pontokra bonthatjuk, úgymint: - három tengely - gravitáció - test arányok - irányok… stb.

Ez ismét elég nagy feladat, így újra szűkítjük a kört.

A témánknak megfelelően nézzük most a tengelyeket.

Ismerhetjük őket biológiai tanulmányainkból, esetleg anatómiai ismereteinkből, vagy akár edzéselméletből is. A legtöbb esetben "tudunk" róluk,vagy legalábbis ismerjük őket, bár tudatossággal funkció szerint nem használjuk őket! Pedig mennyivel másabb lenne minden!

A három tengely, (mert ezekből sem csak egy van), -a test függőleges tengelye, ehhez kapcsolódik, merőlegesen jobbra-balra a karok irányában a következő tengely és rájuk ismét merőlegesen nyílirányban, előre- hátra vonalon helyezkedik el a harmadik.

Ezek megfelelően rendezve, szinkronban működtetve csodára képesek. A test tengelyeinek oktatása során is ezt a pedagógiai sorrendet követjük, az információ átadás során.

Tehát tanulmányozzuk a test elsőként ismertetett tengelyét. Ennek az optimális beállítása teszi lehetővé többek között a megfelelő súlykezelést. Mivel minden tengelyhez több funkció tartozik ez csak az első a feladatok közül. Ha a súlyunk a csontokon és a teherviselő ízületeken keresztül szabályozottan fut le a föld középpontja felé, akkor az a használatban könnyedséget és a helytelen használatból felszabaduló izmok ellazulását eredményezi.

A fej elegánsan egyensúlyoz a gerincoszlop tetején. Mivel a fej helyzete meghatározó a mozgás alakításában körültekintően kell eljárnunk a beállítása során. A továbbiakban, mivel a fej mozgási potenciálja nagy az egész test mozgásvezérlésére hatást gyakorol. Tehát az első tengely megfelelő használata elősegíti a testsúlyunk tudatos használatát és a jobb egyensúlyi állapot megteremtését. Segít egy jól szervezett és természetes testhasználat kialakításában. Az egyensúlyi állapot javulása "szabad" -munkára fogható izmokat eredményez-, az ellazultság csökkenti az idegrendszer terhelését, mivel nem generál felesleges feszültséget az idegrendszer számára. A test beállítása befolyásolja az izom tónusát és balanszát is. A kiegyensúlyozott testhez nyugalom, stabilitás és biztonságérzet kapcsolódik. Márpedig, ha a gyakorlóban ilyen érzések támadnak, akkor azok jobb teljesítményt és gazdaságosabb működést eredményeznek. Ráadásul ezzel a kis kitekintéssel ismételten azt láthatjuk, hogy fizikális összetevők javítása során a rendszer szerinti működésben az érzelmi és mentális komponensek is javulnak. Ez is törvényszerű, mivel ha a rendszer egyik pontjára hatunk, akkor a teljes rendszerre hatunk.

A funkció szerinti megközelítés gyakorlatias és lehetővé teszi önmagunk tesztelését és testtudatosságunk fejlődését is.

A három tengely együtt három síkot képez, melyek együtt kiadják a valós háromdimenziós működést. A tér elemei jellemzően három adaton, a magasságon (fel-le), szélességén (jobb-bal) és a mélységen (előre-hátra) keresztül azonosíthatóak. Ez a megbontás az elmozdulások irányának a kijelölését jelenti. Jellemzően a problémát a mozgásban résztvevő test és a tér helytelen kapcsolata jelenti. Ha javítjuk ezt a viszonyt, akkor a mindennapok során végzett mozgásaink és a sportági technikáink is javulnak. Magam részéről mind a két területet kiemelten fontosnak tartom. A helyes testi pozíció alakítása a gyakorlás folyamán és a megfelelően pozícionált test, amely a használat során a fizikai törvényeknek megfelelően kapcsolódik, a térhez teszi lehetővé megfelelő irányítás mellett a valós három dimenziós mozgást!

Ezeket a lépéseket követve láthatjuk, hogy a téma feldolgozása óriási feladat. Most a tér összetevői közül elemeztünk egyetlen egy elemet és vele kapcsolatban elmondhatjuk, hogy azt nem teljes kiterjedésben és mélységben tettük. Márpedig aki nem rest és végére jár az összefüggéseknek, annak túl azon, hogy eredményesebb, esztétikusabb és gazdaságosabb mozgást hozhat, létre megnyer még valami mást is. Nevezetesen egy élményekkel teli kaland várja, mely az önismeret földjére vezet. Az óvatosság nem árt, ha idegen területre megyünk!

Javaslom, keressenek képzett MediBall oktatókat a környezetükben, akik segítenek eligazodni az információk özönében.

Fontos tudnunk azt, hogy a megfelelő módszer helyes eredményre vezet! Az ember számára hosszútávon fontos, hogy értelem és öröm legyen az általa választott fejlesztő programokban!

A MediBall gyakorlása közben bőven lesz részünk mind a kettőben.

Tisztelettel: Szilágyi István
06-30/861-56-37

mediball@t-email.hu
www.mediball.hu

www.facebook.com/mediball

About the Author

By dimre / Administrator, bbp_keymaster on okt 08, 2020

GIVE A REPLY